
Egyre ügyesebben termelnek elektromosságot szén nélkül a britek: idén már elérték az 1000 órányi tiszta áramot. Jól kontextusba kerül a szám azzal, ha tudjuk, hogy 2017 egészében ez a szám mindössze 624 óra volt – év végére könnyen lehet, hogy megháromszorozódik ez a mennyiség.
A britekről korábban is írtuk már, hogy nagy sikerrel csökkentik a szén-dioxid kibocsájtásukat, és egyre kevesebb szenet használnak az elektromos áram előállításához. Most újabb rekordot döntöttek meg: bár még csak az év fele telt el, már most 1000 órányi elektromosságot termeltek szén felhasználása nélkül.
A tendencia biztató: 2016-ban még csak 210 órányi áramot termeltek így, 2017 egészében pedig 624-et – idén az ezerrel már most borítékolható, hogy legalább a tavalyi év duplája, de lehet, hogy a triplája is meglesz.
Nem meglepő egyébként, hogy a britek ilyen jó számokat produkálnak: nagyon sok pénzt fektetnek a megújulókba, főleg az offshore szélerőművekbe, már lassan egy évtizede. Számukra a legnagyobb kihívás az, hogy ne csak a számokban fejlődjenek, hanem az olyan területeken is képesek legyenek érvényesíteni ezt a környezettudatos hozzáállást, mint a közlekedés és a fűtési rendszerek.